Dr. Ambrovics Ágnes

Konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvos / Fogpótlástan szakfogorvosa / Fogszabályozó szakorvos

Implantix Újpest - Dr. Ambrovics Ágnes

Fogorvosi tanulmányimat a budapesti Semmelweis egyetemen végeztem, 2014-ben diplomáztam. Munkámat és szakorvosi tanulmányaimat Budapesten kezdtem meg, majd ezt követően 2015-től a veresegyházi Veres Dent magánfogászaton dolgoztam. Konzerváló fogászat és Fogpótlástan szakorvosi vizsgámat 2017-ben tettem le, majd ezt követően 2020-ban sikeresen befejeztem második szakorvosi vizsga tanulmányaimat, és a Fogpótlástan Szakfogorvosa lettem.

Fogpótlástani munkám során azt tapasztaltam, hogy sok esetben kompromisszumot kell kötni fogpótlás készítésénél ízületi panaszok és rossz tengelyállású fogak miatt. Annak érdekében, hogy az ilyen összetettebb esetekben is segíthessek pácienseimnek, illetve a hozzám járó gyermekek fogazatát is teljes körűen tudjam gondozni 2019-ben megkezdtem fogszabályozás tanulmányaimat.

Fő érdeklődési területeim közé tartoznak az esztétikai fogászati módszerek, a fogpótlás készítés, fogszabályozás, és a gyermekkori fogászati megelőzés. Fontos számomra az, hogy pácienseim számára nyugodt, barátságos légkört teremthessek, és olyan fogászati kezelési lehetőségeket nyújthassak, melyekkel a pácienseim saját fogazatából hozhatjuk ki a legjobb eredményt. Célom az, hogy hosszútávú, precíz, jól funkcionáló fogászati megoldásokat nyújthassak azoknak, akik hozzám fordulnak.

Rendeléseimen szívesen látom a család „legkisebb” tagjait is, mivel az egészséges fogazat kialakítása gyermekkorban kezdődik el. Fontos számomra az, hogy az egész család szívesen, mosolyogva járjon vissza hozzám az ellenőrzésekre.

Nagy örömömre szolgál, hogy sok év közös munka után szájsebész kollegámmal: Dr. Varga Dániel Balázzsal kiegészülve az egészen összetett, szájsebészeti beavatkozást kívánó eseteket is teljes körűen el tudom látni.

KEZELÉSEK

Esztétikus fogtömés  ●  Gyökérkezelés ●  Fogpótlás készítés ● Akut fogfájás ellátása ● Fogszabályozás  ●  Fogpótlás készítése implantátumra ●  Fogfehérítés ●  Gyermekkori prevenció  ●  Barázdazárás

ÁRAK ÉS BEJELENTKEZÉS

Telefon: +36/70-741-3833

info@implantix.hu | www.implantix.hu

Online bejelentkezés

Implantix®– FOGÁSZAT – újpest rendelő

1044 Budapest, Fiumei út 18/A
(MaxxDent fogászat épülete)

Megtekintés a Google térképen